Hisszük, hogy a bűn uralma alatt élő ember megváltása kegyelemből, Jézus Krisztusnak, Isten egyszülött Fiának közbenjáró áldozata által történt. Ő az isteni törvény követelményeit önként és engedelmesen betöltve, kereszthalálával teljes engesztelást szerzett bűneinkért, 
harmadnapon feltámadt megigazulásunkért, azután fölment a mennybe, és az Atya jobbján – mint egyetlen közbenjáró Isten és ember között – esedezik érettünk. Hisszük, hogy Isten – öröktől fogva elvégzett kegyelmi döntése szerint – minden bűnösnek, személyválogatás nélkül fölkínálja a Jézus Krisztus által szerzett megváltást. Az ember saját maga dönthet, hogy elfogadja vagy elutasítja ezt a fölajánlott kegyelmet.

Hisszük, hogy a megtérés által a bűnös ember a kárhozat állapotából az üdvösség útjára lép. A megtérő bűnös – Isten Igéje és a Szentlélek munkája nyomán – fölismeri, megutálja és megvallja bűneit; Isten jogos és igazságos ítélete alól az egyetlen szabadítóhoz, Jézus Krisztushoz menekül, és hit által elnyeri bűnei bocsánatát. Hisszük, hogy Isten a hittel hozzátérő embert Igéje és Szentlelke által újjászüli, újjáteremti, és képessé teszi arra, hogy a Jézus Krisztus iránti szeretettől áthatva, Isten akarata szerint éljen. Az újjászületés valóságát a Jézus Krisztus példája szerinti élet bizonyítja.

Hisszük, hogy a bemerítést az Úr Jézus Krisztus rendelte. A bemerítés az újjászületés jelképe, a Megváltóba vetett hit szeretetből és engedelmességből fakadó gyümölcse, Krisztussal és az ő testével, a hívők közösségével való egyesülésünk kiábrázolása. Bemerítésben csak az részesülhet, akinek életében láthatók a megtérés gyümölcsei; aki az Úr Jézus Krisztusba vetett hitéről vallást tett, és bemerítését önként kérte. Jézus Krisztus
rendelése és az apostolok példája nyomán a bemerítendőt az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevére teljesen a vízbe merítjük. A bemerítéssel az újjászületett ember ünnepélyesen vallást tesz arról, hogy bűnös életével
szakítva, magát mindenestől átadja Jézus Krisztusnak. Isten a bemerítésben részesülő embert bizonyossá teszi arról, hogy amiképpen meghalt és eltemettetett Jézussal együtt a bűnnek, aképpen föl is támad vele együtt új életre. A bemerítés által kiábrázolt igazságok a bemerítendő szívében munkálkodó élő hit által válnak foganatossá.

Hisszük, hogy az úrvacsorát Jézus Krisztus szerezte,1 hogy azzal rendszeresen élve, hálaadással emlékezzünk végtelen szeretetére, és cselekvő módon hirdessük halálát, amíg
visszatér. Az Úr Jézus halálának emlékjegyeiben, a kenyérben és a borban azok részesülhetnek, akik újjászülettek, hitük vallomására bemerítkeztek, Istennel és embertársaikkal rendezett közösségben élnek. Az úrvacsora jegyei – a kenyér és a bor -, Krisztus megtört testének és kiontott vérének jelképei. Ha ezeket hittel, a Megváltóra emlékezve vesszük magunkhoz, a Szentlélek által lélekben egyesülünk Urunkkal, mert a külső cselekmény során megújul bennünk a
bizonyosság: Immánuel! Velünk az Isten. Az úrvacsorában, Krisztussal való közösségünkkel egyidejűleg kiábrázolódik és megújul testvéreinkkel való közösségünk is.

Hisszük, hogy a Szentlélek szüntelenül munkálkodik az újjászületett ember szívében és életében. Tanítja, vezeti, tanácsolja, megfeddi, bátorítja és vígasztalja a hívőt; lelki
gyümölcsök termésére készteti; képessé teszi arra, hogy Istennel és testvéreivel valóságos közösségben élhessen; esedezik érette, és elpecsételi a teljes váltság napjára. Hisszük, hogy a Szentlélek Isten dicsőségére, Krisztus testének építésére, a gyülekezet tagjainak tökéletesbítésére kegyelmi ajándékokat oszt megváltott és megszentelt gyermekeinek. A
Szentlélek ezeket az adományokat bölcs elhatározásának megfelelően ajándékozza azoknak, akik erre törekednek. Senki sem kapja meg a kegyelmi javak összességét. Ezért szükséges, hogy a tagok – anélkül, hogy a gyülekezet jórendjét megzavarnák – alázatosan és mégis készségesen szolgáljanak egymásnak a sáfárságra nekik adott lelki ajándékokkal.