Házaspáros nap a Rogériuszon!

Szerkesztette:admin / Jan 07, 2015
article_image_full

Különleges házaspáros napra került sor 2014. december 6-án a rogériuszi magyar baptista gyülekezetben. Öröm volt látni, ahogy ismerős és kevésbé ismerős házaspárok helyet foglalnak várva Mike Sámuel lelkipásztor tolmácsolásában az Úr üzenetét egy igen-igen érdekesnek ígérkező témában: „Miért érne véget, mielőtt igazán szép lenne?” A délelőtt folyamán az előadó hangsúlyt helyezett arra, hogy nem elég az, hogy Istennel, jól induljanak házasságaink, hanem ugyanannyira fontos a folytatásban az is, hogy betartsunk bizonyos játékszabályokat.

hazasparos_nap 2

A házasélet négy szakaszáról hallhattunk: az álom szakaszról, amelynek jellemzője a csillogás, a konfliktuskerülés; az álomvesztés (illúzióvesztés) szakaszáról, amely a gyerekek érkezésével esik egybe nagyon sok kapcsolatban, az az életszakasz, amelyben a korábban került konfliktusok kezdenek felszínre törni, és a házaspárok elkezdenek róluk beszélni. Egy harmadik szakasz a felfedezés szakasza, amelyben készek vagyunk megismerni házastársunkat, amikor „érdekel az, ami téged érdekel”. Ebben a szakaszban derül ki az, hogy pont a különbözőségek miatt szerettünk egymásba. Kapcsolataink nagyon sokat fejlődhetnek a kapcsolatépítés által. Keressük tudatosan a pozitív tulajdonságokat házastársunkban! Tegyük őket szóvá, hallgassuk meg egymást, erősítsük egymást, támogassuk egymás fejlődését! Ez az a szakasz, amelyben kialakulhat a „mi”-tudat, amikor újabb és újabb meglepetéseket fedezhetünk fel a másikban. A negyedik szakaszban, a mélység szakaszában, az intimitás szintje magas, a bizalmat semmi sem veszélyezteti a házaspárok között, az elvárásaikról, élményeikről nyíltan beszélnek.

Az együtt elfogyasztott finom ebéd után, a délután folyamán interaktív beszélgetés formájában lehetőség adódott arra, hogy a házaspárok kérdezzenek és válaszokat kapjanak.

hazasparos_nap 3

Ezt követően a 8. Zsoltár, 2János 19, illetve 2Kor 3:17-18 igerészek alapján szólt az evangélium. Az előadó Mike Sámuel elénk tárta, hogy egy olyan elidegenedett világban, amilyenben mi élünk, milyen nagy fontossággal bír az, hogy ismerjük, hogy kik is vagyunk? Mike testvér szavaival élve: „A ma embere kétségbeesetten keresi magát. Ha nem találunk magunkra, akkor nem tudunk mit adni egymásnak. Ha nem tudom, hogy ki vagyok, akkor nem tudom magamat adni sem Istennek, sem neked.” Az ember a nem látható Isten arca a látható világban. Csak Istenből kiindulva vagyunk valakik. Az evangélium az, hogy ahhoz, hogy az ember megtudja kicsoda, életváltoztató találkozásra van szüksége Istennel, úgy, ahogy Jézus mutatja be nekünk, mint szerető, mennyei édesapát – higgyük el, amit Ő mond rólunk! Ilyen identitástudattal felülírhatjuk még a matematika törvényét is, mert 1+1 nem egyenlő kettővel, hanem több, mint kettő, mert szövetségesekként fontossá válik az, hogy mivé válik a másik mellettem és én mivé válok mellette. Adja az Úr, hogy házasságainkkal is Őrá mutassunk!

Garai Enikő

Videók:
Hazasnap COV INFO