Ne féljetek, feltámadt!

Tavaszodik. Újraéled a természet. A feketerigó tavaszi indulót fütyül. Zenéjének szépsége fölülírja a nagyváros betondzsungelének éles zaját. Mialatt fiaimmal kicsit álmosan, mégis határozottan lépkedünk az iskola felé vezető úton, a márciusi napsugár szeretettel ölel át bennünket. Fényének melegsége feltartóztatatlan. Mindez emlékeztet arra, hogy a Világ Világossága már kétezer éve legyőzte a sötétséget. Krisztus feltámadása új élet reménységét fakasztotta a tanítványok félelmekkel teli szívében. Húsvét hajnalán az asszonyokat az üres sír látványa fogadta és angyal hirdette számukra a nagy örömhírt: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt” (Mk 16,6).

A feltámadás hírnökének üzenete aktuálisabb számunkra, mint bármikor. Félelmek ezreivel küzdenek az emberek minden nap. Félnek az elutasítottságtól, a pénzügyi tartalékok hiányától, szeretteik elvesztésétől. Aggódnak a holnapért, a munkahely megmaradásáért, a mindennapi kenyérérért, gyermekeik bizonytalannak látszó jövőjéért. Rettegnek a közeli és távoli háborúk szörnyű híreitől. A brutális erősszakkal megnyilvánuló gyilkosságok, üldözések, ártatlan emberek szenvedése megválaszolatlan kérdések sorozatát ébresztik bennük. Tartanak a kudarctól, a magánytól, az elhagyatottságtól. Isten megoldást kínál félelmeinkre, de ahhoz, hogy ezt megérthessük és magunkévá tegyük, szükséges a félelmeink mögé nézni. Nem elég csak a felszínt érinteni. Szükséges azonosítani a valódi problémát és felismerni a valódi megoldást.

Félelmeink az Istentől való elidegenedés következményei az életünkben. Eltaszítottuk magunktól Istent és cinkostársai lettünk a Sátánnak.  Minden bénító, mardosó félelem mögött a bűn húzódik meg, amely a hazug ellenségnek, a Sátánnak az öldöklő fegyvere. Amikor Isten ősszüleinket, Ádámot és Évát felelősségre vonta engedetlen cselekedetük miatt, ők megijedtek Teremtőjük hangja hallatán és elrejtőztek (1Móz 3,10). Miért? Mert a bűn megrontotta az Istennel való addigi természetes, meghitt kapcsolatukat és félelmet támasztott szívükben. Jákób otthonától húsz évnyi távollét után nyugtalanító, halálfélelmek között készült találkozni ikertestvérével Ézsauval. Ifjúkori bűneinek súlyos következményei rettegésben tartották. Életünk rendezetlen bűnei a félelmeknek állandó forrásai lesznek. Nem tudunk igazán felszabadulni félelmeink alól, míg őszinte bűnbánatot nem tartunk, és Krisztus vére oltalma alá nem helyezzük az életünket. Jézus Krisztus azért halt meg, hogy megoldást szerezzen bűneinkre. Ő azért született, hogy meghaljon: „Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” (Márk 10,45).

Jézus Krisztus halála a leggazdagabb esemény az emberiség történelmében. A kereszt helyrehozta, mindazt, amit a bűn elrontott. Megváltónk magára vállalta az egész emberiség bűnének Isten igazsága szerinti megérdemelt büntetését. Igazként szenvedett a bűnösökért. Feláldozta életet, hogy számunkra utat nyisson az élő, szent Isten felé (1Pt 3,18). „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára” (Kol 2,14). Az Isten Fia nemet mondott Péter harcias segítségére, de igent mondott bűneinek keserű poharára. Értünk vállalta, hogy megalázzák, szembeköpjék, arcul üssék, bottal verjék. Tűrte a töviskoronát, elhallgatta a tömeg, gyilkos kiáltását: „feszítsd meg”. Teste megtöretett, hogy sebeiben gyógyulásunk legyen (Ézs 53,5). Vére kifolyt, hogy bűneinkre bocsánat kapjunk (Mt 26,28). Krisztus halálában Isten csodálatos mentő szeretettel hajolt le a bűnös emberhez, hogy megmentse a kárhozattól (Róm 5,8).

Jézus halálát három nappal később követte győzedelmes feltámadása. „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint. Eltemették, és – ugyancsak az Írások szerint – feltámadt a harmadik napon” (1Kor 15,4). „A békesség Istene pedig, aki az örök szövetség vére által kihozta a halottak közül a mi Urunkat, Jézust, a juhok nagy pásztorát” (Zsid 13,20). A halál fogva nem tarthatta az élet Urát! Hiábavalóságnak bizonyult Kajafás minden óvintézkedése. Jézus feltámadásához fogható esemény nem volt és nem is lesz, míg világ a világ. A feltámadás ereje által Krisztus megdicsőült, az ellenség megszégyenült. Az önfeláldozó szeretet legyőzte a gyűlöletet. A világosság beragyogta a sötétség birodalmát. Krisztus országának uralma alá kényszerítette a bűnt, a halált és a Sátánt. Diadalmas nevére minden térd meghajol: „mennyeieké, földieké és földalattiaké és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (Fil 2,11). Jézus kezébe vette a halál és a pokol kulcsait (Jel 1,18). Lefegyverezte lelkünk nagy ellenségét és diadalmaskodott a sötétség birodalmának fejedelemségei és hatalmasságai felett (Kol 2,15).

Jézus halálával és feltámadásával azonosulva léphetünk ki félelmeink börtönéből. Pál apostol így tett erről bizonyságot: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20). Ha készek vagyunk meghalni a világ értékrendjének, Krisztus élete csodálatosan kibontakozik bennünk. Nem lesz már uralma a bűnöknek és félelmeknek felettünk, mert feltámadtunk a Krisztussal és az odafennvalókkal törődünk (Kol 3,1-2). Naponként Isten országát keressük, és a ráadásból élünk (Lk 12,31). Nem aggódunk az ételünkért, italunkért, vagy ruházatunkért és nem nyugtalankodunk életünk felett, mert tudjuk, hogy mennyei Atyánk gondoskodik rólunk (Lk 12,29-30).

Jézus elveszi félelmeinket és ajándékaival meggazdagítja életünket. Minden körülmények között adja nekünk békességét, mert megígérte: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.” (Jn 14,27) Ezáltal a békesség által őrzi meg szíveinket és gondolatainkat attól, hogy oda visszatérjenek az aggódó, hitetlen félelmek (Fil 4,7). Jézus elküldte a megígért Szentlelket, aki betölti életünket Isten jelenlétével. Ő kiűzi a félelmet, hiszen Ő az erő, a szeretet és a józanság lelke (2Tim 1,7). Lelkünk biztos és erős horgonya reménységünk, melyet Jézus élete árán szerzett meg nekünk (Zsid. 6,19-20). Ez a reménység meg nem szégyenít (Róm 5,5).

Lehet félelmekkel élni, de nem érdemes. Kedves testvérem! Tedd le Isten kezébe életed! Térj meg hozz őszinte szívvel! Add át neki félelmeid, aggódásaid, nyugtalanságaid! Álmatlan éjszakáid örömre fordítja. Ne félj! Él az Úr! Győzött az oroszlán Júda törzséből! „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz”. (Zsolt 55,23) Éljük át újra ez ünnepen Isten változhatatlan, teljes szeretetét, mely kiűzi a félelmet (1Jn 4,18)!

Szabó László

Nagyvárad-Rogériusz