Beszámoló – Karneol koncert

Szerkesztette:admin / Dec 17, 2014
article_image_full

2014 Április 12-én Nagyváradon volt egy áldott dicsőítő est a Karneol együttessel. Az alkalmat az EMABISZ szervezte a Rogériuszi Baptista imaházban.

A Karneol egy drágakő neve, amelyet a Jelenések 21:19-20-ban említ a Biblia. E kövecskének szerepe a város falának ékesítése. Az együttes célja is az, hogy Istenre mutasson és Őt dicsőítse az emberek előtt.

Interneten értesültem erről a programról, és mivel nagyon szeretem a koncerteket, a dicsőítést, szóltam pár tordai fiatalnak, hogy tartsanak velem… Így indultam útnak a tesómmal együtt. 

Alkalmunk mottója a következő igevers volt: “De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói, lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.” Jn.4:23

A kezdő énekben ezt énekeltük: „Ébredj én szívem, most Istenem dicsérem. Minden erőmből, és teljes szívemből!” Nekem is nagy szükségem volt arra, hogy tudatosítsam magamban, hogy Istent dicsérem és Őrá koncentráljak és figyeljek a hangjára.

A zenéhez nem sokat értek, ezért méginkább megfigyelem az énekek szövegét, hogy mit is éneklek… igaz-e az én életemre?! Ezért nagyon gyakran szokta Isten megvizsgálni életem az énekek által, vagy éppen megvigasztal és bátorít.
Sokszor feltettem már magamban azt a kérdést, hogy mi az igazi Isten-dicsőítés? Hogyan kell az Atyát imádni? Csak a zenészek és énekesek tudják jól dicsőíteni és magasztalni Istent? 
Az énekek alatt is kerestem ezekre a választ, közben egyre jobban éreztem Isten közelségét és jelenlétét az alkalmon és elkezdtem Istennel beszélgetni.

Csodálatos dologként tapasztaltam meg azt, hogy Isten kezdett válaszolni kérdéseimre és az első kérdésemre Isten válasza az, hogy a dicsőítés egy életstílus, egy életmód. Nem lehet Istent csak a gyülekezetben, Istentiszteleten, koncerten vagy akár ifin dicsőíteni. Őt, a hatalmasat, az Urak Urát, Királyok Királyát életünk minden pillanatában kell magasztalni és dicsőíteni. A válasz után, viszont a következő ének alatt megvizsgálhattam életem:

„Mindenem Tiéd, az egész életem,
A szívem teljesen átadom neked,
Saját terveim és büszkeségemet
Most lábadhoz teszem, s új életet nyerek
Tiéd minden álmom, az életem mindenem.”

Nagyon szeretem ezt az éneket, nem azért mert az én életemben így van ez, hanem inkább azért mert nagyon szeretném, hogy így legyen. Sokszor eszembe jut ez az ének munka közben is és dúdolgatom és tudatosítom magamban azt, hogy Istené kell legyen minden álmom.

Isten a koncert után is bontotta ki előttem a válaszát és most már ez ének sorai között is olvashatom az engedelmesség szót.
Csak akkor lehet Istené, minden álmom, tervem, életem, ha engedelmeskedek Neki. Azt is tudom, hogy ha akarom és törekszem “Mellettem áll, Ő vigyáz rám, kinyújtja karjait jó Atyám. Nem kell félnem, itt van velem, mindig óv és átölel!”.

Ami nagyon tetszett az az imádkozás lehetősége volt a vezetőkkel együtt, örültem a lehetőségnek, mert ekkor tudatosult bennem az, hogy Isten szent és nem állhatunk meg akárhogy az Ő jelenlétében.

„Azt akarom tehát, hogy a férfiak imádkozzanak minden helyen, tiszta kezeket emelve fel harag és kételkedés nélkül.” 1Tim.2:8
Ezután vágyom én is, hogy tiszta kezeket tudjak felemelni, amikor imádkozom, vagy éppen Istent dicsőítem. Amíg imádkoztam ezt az éneket énekelték: „Nem akarsz félszívű követőt. Lényem tiéd”, az egyik kedvenc énekem, amit a Karneol énekel, mert ezt mindennap meg kell harcolni, hogy az egész szívem a Mesteremé legyen, és engedelmes követője lehessek.

Istené legyen a dicsőség ezért a dicsőítő estért a Karneol együttessel!

Balázs István, Torda

Koncert-videók